A zárcsere

Szakítások -I.

1. Zárcsere a családi otthonon

Első menekülésének emléke az első kínos zárcserével kapcsolódik össze. Ahányszor csak felidézi a történteket, a képsor mindig ugyanoda fut ki: kulcsával nyitni akarja a kényelmes otthon ajtaját - de nem tudja. Percekig nem érti a dolgot. Aztán leesik a tantusz: anyja és nővére kicseréltette a zárat.

Anyja és húga mellől menekült el hirtelen elhatározással távozott. Már nem bírta hallgatni, ahogy a két nő egymást túllicitálva szidta a családját elhagyó apát. Megvolt neki a maga baja az öregével, ő is nehezen tette túl magát a sérelmen, amiért apja nem őket, hanem a remetemagányt választotta – ugyanakkor valamelyest irigyelte a már idősödő, de még ereje teljében lévő férfit, amiért volt mersze kivonulni a társadalomból. És ha magában meg is fogalmazott bizonyos szemrehányásokat, azt nem tudta elviselni, hogy anyja egész nap nyelvét köszörülje a valaha imádott férjén, s húga kontrázzon hozzá. Tenni mégsem tett ez ellen semmit, annyi szolidaritást azért érzett a másik két elhagyott iránt, hogy ellenükben apjának se tudjon védelmére kelni. Így vergődött másfél évig, egyre várva, hogy alább hagyjanak az indulatok és majd szépen mindenki megbékéljen a helyzettel. De azt kellett tapasztalnia, majdhogynem ellenkezőleg történik minden: a két nőnek életviteli szokásává vált a távollévő apa önzésének a felemlegetése, a súlyos sérelemnek mint identitásukat megtartó motívumnak az állandó ápolása, odaadó gondozása, mintha csak az ablakba kitett és naponta locsolandó muskátli lenne. Az apa nélkül töltött második év tobzódó tavaszán azonban, amikor munkájából késő délután hazatérve elbódította az utcájukat szegélyező akácfák illata, váratlanul elege lett az egészből (persze akkor azért azt még nem sejtette, hogy végleges szakítás és zárcsere lesz elhatározása következménye); kapóra jött anyja támadó és számon kérő magatartása, már megint hol császkáltál ilyen sokáig, édes fiacskám?, jól kitálalt hát a két némbernek, hogy lám, őt is ki akarják sajátítani, hiába ért felnőtté, mégis gyerekként kezelik, elszámoltatják nemcsak fizetésével, hanem szabad idejével is, s ráadásul teszik mindezt a vele való odaadó törődés álcája mögé bújva, édes fiacskám a megszólítás, de a negédesség mögött ott a szemrehányás, ha akár csak tíz perccel később érkezik haza, a húga pedig, hiába fiatalabb nála, ugyanezzel az anyáskodó majomszeretettel, drága bátyus így meg úgy, csügg rajta, mintha egyikük sem akarná a saját életét élni, hanem csak az övét, a húga is miért nem udvaroltat magának, miért az ő szimpátiáit tartja nyilván kínos pontossággal, és mi újság azzal a kis barnával, kérdi behízelgő modorban, ő meg, a hülye, úgy számol be a randevúkról, mintha ez kötelessége lenne, aztán valahogy mindig arra fordul a beszélgetés, apja is belekeveredjen, küldhető legyen a címére pár epés megjegyzés. Hát ebből lett elege hirtelen, amikor azon a tavaszon kicsit megrészegült az akácillattól, mégsem bódultan, hanem szárazon, már-már hivatalos hangnemben jelentette be, hogy elköltözik. Anyja szinte jajveszékelve csapta össze a tenyerét, aztán két perc múlva vérig sértetten elvonult, ő meg egy ideig még hallgatta húga szemrehányásait, hogy nem ezzel tartozik nekik, hiszen mosnak-főznek rá, takarítják a szobáját, hát legalább most megszabadulnak ettől a nyűgtől, mondta ő nyersen, s ugyanígy visszavágott a többi vádra, anyánk a lelkét is kitenné érted, te meg épp akkor hagyod magára, amikor a legnagyobb szüksége lenne rád, amikor még ki sem heverte, hogy az a megátalkodott önző apánk olyan csúnyán cserbenhagyta, hogy még a zár csere is szükségessé vált, nehogy visszajárjon őt zaklatni... És tovább, járt a szája szaporán, na most már elég, vonult be szobájába, de tíz perc sem telt bele, és húga máris bekopogott, anyánk rosszul van, rázza a hideg és fuldoklik, és ő pattant, persze hogy pattant, és megrettent kisfiúként odaült az anyja ágya szélére, fogta a kezét, na, nem lesz semmi baj, mindjárt elmúlik. Ijedelme valódi volt, holott pontosan tudta, anyja kizárólag az ő kedvéért játssza ezt a rosszullétet, illetve nem is játssza, gond nélkül produkál bármikor lázat, magas vérnyomást vagy akár epegörcsöt, mint akkor, amikor arra a külföldi konferenciára elutazhatott volna tavaly, még diákként, már minden elő volt készítve, már azzal feküdt le este, hogy reggel indulhat, életében először Nyugatra, de hajnal felé akkor is így kopogott be hozzá a húga, anyának görcsei vannak, jöttek a mentők, adtak injekciót, ha újra begörcsöl, kórházba kell szállítani, mondta az egyik fehérköpenyes közömbösen, és már ott sem voltak, ők meg magukra maradtak a még mindig nyöszörgő drága anyukájukkal. Persze nem hagyhatta rá a beteget iskolás húgára, aki döntését hallva hálás pillantásokat vetett rá, nem különben anyjuk, aki elégedetten vette tudomásul győzelmét és azt, hogy fia jóformán az ágya szélén ülve tölti a napját, és szinte röstell arra gondolni, a többiek éppen melyik határállomás felé közelednek. Ez a jelenet jutott most eszébe, hát nem, nem játssza ezt vele el újra a mama, most megkeményíti a szívét. Pulzust számolt és lázat mért, nem komoly, jelentette be hangosan, vegyél be aszpirint és lélegezz mélyeket, majd elmúlik. Ha kell, reggel kihívom az orvost, állt fel az ágyról és szótlanul kiment a szobából, mit sem törődve azzal, hogy azok majd jól besorolják őt is apja mellé – mint hűtlen és önző férfiállatot.

(A honlap seo pr cikk rövidesen folyt. köv.)