2021. január 7., csütörtök

Merítőszák, a horgászok alapfelszerelésének része

 Merítőszák

Már egy kezdő horgász felszerelésének is részét képezi a merítőszák. Nem csoda, hiszen a nagyobb méretű halak partra juttatása gyakorlatilag elképzelhetetlen merítőszák nélkül. Vásárlás előtt viszont nem árt néhány dologra odafigyelni.

Merítőszák használata nélkül nem csak kevésbé élvezhető, de jóval nehezebb is a horgászat. Mielőtt még az ember berongyol az első horgász szaküzletbe és megveszi az első keze ügyébe akadó merítőszákot, pár dolgot érdemes átgondolni, hogy valóban jó vételt csináljon. Fontos, hogy a merítőfej elég nagy legyen a háló pedig kellőképp mély, különben a hal könnyen kiugrik belőle.

Mindenképpen gondoljuk át, hogy hol is szeretnénk használni. Általánosságban elmondható, hogy jó minőségű merítőszákot vásároljon, melynek a nyele lehetőleg ne legyen rövidebb másfél méternél. Azonban egy csónakban ülve hosszú szárú merítőszákkal csak szerencsétlenkedni fogunk. Vannak kimondottan ragadozóhalas, csónakban is jól használható merítőszákok. A mai merítőszákokat már össze lehet hajtani, ami azért is előnyös, mert így nem foglalnak olyan sok helyet és könnyebb őket szállítani. Viszont arra ügyelni kell, hogy összetolásnál se a nyél, se pedig a nyélrész ne gyengüljön, a mozdulat legyen óvatos. Szintén fontos, hogy a merítőszák aprólyukú legyen, így a kiemelt hal uszonyát nem fogja összeszabdalni.

Bár a hatalmas, mondhatni gigantikus méretű merítőszákok jól néznek ki, azonban fontos, hogy ne legyen túl nehéz, hiszen akkor szintén csak kínlódás lesz vele bánni. A legjobb, ha tájékozódik és időt szán a megfelelő merítőszák kiválasztására. Mivel a legkülönbözőbb árakért már hozzá lehet jutni a merítőszákokhoz, ezért mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelő terméket, melynek aztán nagy hasznát veszi a vízparton. Talán mondanunk sem kell, hogy az sem mindegy, hogy honnan rendeli meg a merítőszákot. Ha megbízható webáruházból szeretne vásárolni, akkor azt javasoljuk, hogy látogasson el a halcatraz.hu webáruházba és tekintse meg a széleskörű kínálatot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése